Filmkritika: A görbe ház

Agatha Christie munkáinak filmváltozatai olyanok, mint a homok a tenger mellett, de fénykoruk már rég elmúlt. A „Mord im Orientexpress” tavalyi, kissé döcögős remake-jét leszámítva sokáig nagyon hallgat az eladott mozijegyek és nézettség egykori garanciája. De most valaki újra nekivág az örökségnek, és nem a jól ismert Marple vagy Poirot nevekre hagyatkozik, hanem egy kevésbé ismert, de ugyanolyan zavaros Christie gyilkos történetében próbálkozik.

TARTALOM

Amikor a gazdagon gazdag ipari mágnás, Leonidész váratlanul meghal, a hír futótűzként járja át a sajtót. A fiatal magándetektív Hayward különös érdeklődéssel követi a híreket, mert fájdalmas múltja van halott unokájával. Amikor hirtelen leül az irodájában, és megkéri, hogy derítse ki, hogy meggyilkolták-e a nagyapját, nem tudja kitalálni, mire megy ki a nyomozással.

A több mint különc családtagok és az elhunyt hatalmas kastélyának lakói megnehezítik Hayward életét és nyomozását. Sőt, gyorsan kiderül, hogy Leonideszt valóban meggyilkolták, és az első gyanú a milliomos fiatal, második feleségére vetődik. De mielőtt észrevenné, az események felpörögnek, és több élet forog kockán.

© 2018 Twentieth Century Fox

KRITIKUSOK

Mint aki sok évvel ezelőtt, fiatalkorában olvasta az eredetit, és nem emlékszik semmilyen cselekményrészletre, de tisztán emlékszik a könyv alapszerkezetére és hangulatára, merem állítani, hogy egy rendkívül hű adaptáció áll előttem. Van egy klasszikus thrillerünk, ami szintén a műfaj fénykorából, az 50-80-as évekből származhat. És ez egyszerre átok és áldás, mert bár ma is biztosan sok rajongója van ennek a filmes műfajnak, kétségbe merem vonni, hogy a klasszikus stílus tetszeni fog a fiatal, modern közönségnek.

A görbe ház egy Agatha Christie-regény tipikus mintáját követi. A cselekményt nyitó bûnügy után a fõszereplõ kihallgatásai és megfigyelései során ismerkedhetünk meg a gyanúsítottak osztagával és azok motivációival, jellemzõivel. A gyorsan megtalált, ártatlannak bizonyuló elkövető és a további bűncselekményekkel egyre súlyosabbá váló cselekmény is a műfaj ismert stíluseszközei. Ennek ellenére, vagy éppen emiatt, az egész kiválóan működik, már ha ki lehet hozni valamit egy ilyen filmből.

© 2018 Twentieth Century Fox

Örvendetes változás a jól ismert sémához képest, hogy nyomozónk unokájához fűződő kapcsolata miatt személyesen is érintett az ügyben. Ráadásul ez a történet nélkülözi a szereplők klasszikus találkozását a végén, hogy az összegyűlt csapat előtt felgöngyöljük az eseményeket, és leleplezzük a tettest. A választott befejezés valóban az utolsó pillanatig izgalmas, de sajnos nem tud mit kezdeni az utolsó pillanataival, ehelyett olyan hirtelen „The End”-el szakítja ki a nézőt a filmből, hogy fel kell kérdezni magától, vajon nem is lehetett volna jobban megoldani.

Tehát ami tökéletesen működik a régi iskola klasszikus krimijeként, aligha fogja ébren tartani a korszak után felnőtt közönséget. A szerkezet túlságosan lassú, a film első fele szinte kizárólag beszélgetésekből áll, és sok motívum és háttér több százszor volt látható más formában. Ráadásul a főszereplő, annak ellenére, hogy érintett az ügyben, messze a legkevésbé érdekes karakter a történetben.

© 2018 Twentieth Century Fox

Szerencsére azonban a meggyilkolt férfi furcsa családtagjai ezt megint elmulasztják. Itt is a jól ismert kliséket tálalják (az alkoholtól nem idegenkedő sikertelen színésznő, az apa kegyére törekvő fiak stb.), de a banknak köszönhetően nagyon jó szereplőgárda. , a legjobbat hozza ki a karakterekből. Főleg Glenn Close-t és Christina Hendrickst kell itt megemlíteni, a két hölgy első osztályú teljesítményt nyújt. Nincsenek csalódások, még Max Irons is Hayward szerepében nagyon jól teszi a dolgát, még akkor is, ha a szerepe nem igazán ad sokat.

A kivitelezés is orientált A görbe ház a műfaj klasszikusaihoz. Egy laza kamera, amely mindig a színészekre támaszkodik, és ugyanolyan nyugodt és zavartalan vágás. Ez utóbbi mer egy maroknyi érdekes díszletváltást, de nem dől ki túlságosan az ablakon. Ahogy az várható volt, alig vannak speciális effektusok, viszont egy kiváló díszlet- és jelmezterv, amely szépen visszaadja az 50-es éveket, amelyben a film játszódik. A zene a vége felé egy montázs kivételével alig észrevehető, de ott óriási hatást mutat, szívesen láttam volna még belőle.

© 2018 Twentieth Century Fox

FAZIT

Mindazoknak, akik örülnek a múlt század egyik klasszikus krimijének minden megismétlésének, vagy szenvedélyesen követnek különféle krimisorozatokat, A Krumme Haus jó lehetőséget kínál a következő moziba való kirándulásra. Mert a film a maga műfajában korlátok nélkül tud meggyőzni. A mai mozi nagy képét tekintve azonban az ítélet sajnos kissé megdől. Az egész stílus nem túl kortárs, az első fele elég kemény és elég tárgyilagos, mindent láttál, amit ott kínálnak, már rohadt sokszor hasonló formában.