Filmkritika: Johnny English – Az ember csak háromszor él

Miután 2003-ban megjelent az első James Bond Persiflage a kultikus komikussal, Rowan Atkinsonnal, senki sem számított jobban a folytatásra, mint ahogy az megjelent a színen. Azóta eltelt 8 év, amíg az angol ismét nem biztonságossá tehette a mozikat. Majdnem ennyit kellett várni a sor most induló harmadik részére. De várt már valaki erre? És ha igen, megérte?

TARTALOM

Korábbi kétes hőstettei után Johnny English korkedvezményes nyugdíjba vonul. Amikor az összes aktív brit titkosügynököt leleplezi egy nagyszabású hackertámadás, az új miniszterelnöknek nincs más választása, mint visszaállítani az angolt az aktív szolgálatba. Ugyanakkor egy rendkívül intelligens internetes milliárdost próbál maga mellé vonzani, mert úgy tűnik, ő az egyetlen, aki igazán szembe tud állni az ellenséggel.

A váratlan újraaktiválástól megörvendezve, asszisztensével, Bough-val elindult Franciaországba, ahová az egyre merészebb hacker nyoma vezet. És persze nem tart sokáig, amíg English a titkos nyomozásaival minden fronton káoszt okoz, és törmeléket és hamut hagy mindenütt, ahol csak megy.

Rowan Atkinson Johnny English szerepében játszik a JOHNNY ENGLISH STRIKES AGAIN című filmben, a Focus Features kiadásában.

KRITIKUSOK

Az Atkinsont híressé tevő klasszikus sorozat barátjaként nem szerettem túlságosan az első két Johnny English filmet. Még ha egy teljesen rohadt brit titkosügynök premisszájában is van potenciál, ez nem feltétlenül új. A bizarr kütyükre és azok még bizarrabb alkalmazásaira való összpontosítás pedig megfosztja a filmeket legnagyobb erejüktől: Atkinson képességétől, hogy mindenféle eszköz nélkül vicces legyen.

Mert valahányszor az elgondolatlan kémruhák rövid szünetet tartanak, és hagyják, hogy a férfi végezze a dolgát, a dolog a legszórakoztatóbb. A többi sekélyes slapstick közjáték, amelyek többsége még csak nem is túl eredeti, és legalábbis hasonló formában már volt látható valahol.

Az a tény, hogy egy ilyen filmnél nem egy zseniális, izgalmas cselekmény az egyik fő fókuszpontja, nem lehet meglepő. Azonban itt is kicsit több fantáziára (vagy erőfeszítésre) lehet számítani, mint a kimerült „hős mindent megtesz – a hőst indokolatlanul kirúgják – a hős úgyis megmenti a világot” történet. Vagy nem is, mert pontosan ezt szolgálják ki.

Emma Thompson mint miniszterelnök, Rowan Atkinson mint Johnny English és Ben Miller mint Bough a JOHNNY ENGLISH STRIKES AGAIN ban, a Focus Features kiadásában.

Egy másik erősen kritizált pont a tehetség és a nagy nevek szinte felelőtlen pazarlása. Emma Thomson, Michael Gambon, Charles Dance és Edward Fox mind magabiztosan nevezhető kulturális javaknak. Pedig éppúgy le vannak égve, mint egy Jake Lacey vagy egy Olga Kurylenko, akik nem ugyanabban a státuszúak, de tehetséges színészek. Itt láthatja, hogy Rowan Atkinsonnak hány ismert neve van a privát telefonkönyvében.

Csak kézműves szemmel nézve nem lehet túl sok panasz a harmadik Johnny English szalagra. De nincs miért dicsérni. Irány, kamera és szerkesztő funkció minden szembetűnő tulajdonság nélkül, sem pozitív, sem negatív értelemben. Nincsenek kísérletek, nincsenek ötletek, de nincsenek hibák sem. A filmzene minden figyelemre méltó csúcs vagy mélypont nélkül csobban, és zökkenőmentesen illeszkedik az összképbe.

És ez, a lényegre redukálva, ennek a kritikának a legpontosabb összefoglalása is. Ha van valami, ami kiemeli a filmet, akkor az a jelentéktelensége, amely minden szempontból átmegy. Ha egy filmben a főszereplő vörös Aston Martinja a legnagyszerűbb, akkor nyilvánvaló, hogy a dolgok rosszul mennek.

Rowan Atkinson Johnny English szerepében játszik a JOHNNY ENGLISH STRIKES AGAIN című filmben, a Focus Features kiadásában.

KÖVETKEZTETNI

A Mir még nem sok olyan filmet látott, amelyről olyan keveset lehetne mondani. Johnny English – Man lebt nur dreimal nem különösebben vicces, aligha izgalmas és persze nem meglepő, amivel kudarcot vall, mint egy egész estés ügynökvígjáték. Az sem menti meg a csíkot a trivialitás sekélyétől, hogy tulajdonképpen nem csinál semmi rosszat a kivitelezés terén. Egyértelműen vannak jobb és olcsóbb módszerek arra, hogy még 90 percig se szórakoztassunk. Csak a megerősített Atkinson-rajongók élvezhetik a filmet, a többiek már elfelejtik a filmet, mire legkésőbb a bemutató után vécére mennek.